Bemutatkozunk

Több mint 20 év tapasztalat a jog szolgálatában

Irodánk partnerei és alkalmazottai több mint 20 éves tapasztalatát felhasználva nyújt jogi tanácsadást és képviseletet elsősorban a munkajog és közigazgatási jog, ezen kívül pedig a polgári és társasági jog területén. Ingatlan adásvételi szerződések szerkesztését, és földhivatali ügyintézést is vállalunk. Azokban az ügyekben, melyeket esetleg nem tudunk vállalni, nagy szakértelemmel rendelkező partner ügyvédeket ajánlunk.
Gyakorlati tudásunkat a tárgyalóasztal és a tárgyalótermek világában szereztük, és ennek során munkáltatókat, munkavállalókat és érdekképviseletet ellátó szervezeteket is képviseltünk, illetve képviselünk jelenleg is.
Arra törekszünk, hogy partnereinkkel hosszútávú szövetséget kössünk, illetve a hozzánk forduló ügyfelek legközelebb is minket keressenek meg. Ennek érdekében a felénk intézett kérdéseken túl proaktív módon előre igyekszünk feltérképezni megbízóink, illetve potenciális ügyfeleink igényeit, és ezekre is figyelmet fordítunk az első pillanattól kezdve. Ennek eredménye egy stabil ügyfélkör, mely nagy segítséget nyújt irodánk részére a kiszámítható és eredményes működéshez.
A konfliktusok megelőzésére és elkerülésére törekszünk, de kifejezetten konfrontatív ügyek képviseletét is vállaljuk.

Irodánk az új Mt. bevezetésével egyidejűleg kidolgozott egy új típusú munkaügyi audit szolgáltatást, mellyel elsősorban mikro,- kis és középvállalkozásokat segítünk hozzá, hogy a jogszabályokkal összhangban, de a működésükhöz igazítva, rugalmasan alkalmazhassanak munkaerőt. 

Munkatársaink

Dr. Nyitrai Ügyvédi Iroda | dr. Nyitrai Károly

dr. Nyitrai Károly

ügyvéd

Több mint 22 éve foglalkozom munkajoggal és polgári joggal, az ügyvédjelölti időszakot követően egyéni ügyvédként, 2016. január 1-től a Dr. Nyitrai Károly Ügyvédi Iroda keretében, mint alapító ügyvéd.
A munkajogon belül szinte nincs olyan terület, amivel eddig a praxisom során ne találkoztam volna. Így a teljesség igénye nélkül a fennálló munkaviszonnyal kapcsolatos konfliktusok kezelése – munkabér, bérpótlékok fizetése, szabadság kiadása, munka,- és pihenőidő szabályainak alkalmazása, stb. – és a munkaviszony megszüntetésével összefüggő jogviták, továbbá a közszféra alkalmazottainak (pl. közalkalmazottak, köztisztviselők, kormánytisztviselők, stb. – munka,- és közigazgatási jogi kérdéseivel, kollektív munkajogi viták rendezésével, kollektív szerződés elkészítésével, valamint munkaügyi audit keretén belül komplett munkajogi rendszerek megtervezésével és átalakításával is foglalkoztam és foglalkozom.
A magas színvonalú jogi szolgáltatás nyújtásához elengedhetetlen a megfelelő fizikai állapot, ennek fenntartása érdekében rendszeresen sportolok, főleg teniszezem, illetve kerékpározom.
Dr. Nyitrai Ügyvédi Iroda | dr. Fenyőházi Laura

dr. Fenyőházi Laura

ügyvéd

Jogi diplomámat 2016-ban szereztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A Dr. Nyitrai Károly Ügyvédi Irodához 2017-ben csatlakoztam ügyvédjelöltként.

Az ügyvédjelölti időszak megtanított az önálló munkavégzésre és a proaktivitásra. A szakvizsga sikeres megszerzését követően az ügyvédi iroda partner ügyvédjeként folytatom a pályafutásomat. Hiszem, hogy a jog nem csupán szabályok összessége, hanem egy eszköz arra, hogy ügyfeleink érdekeit maximálisan érvényesíteni tudjuk.

Keressen minket bizalommal,
hogy együtt megtaláljuk a legjobb megoldást jogi problémáira!

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.